Május 2. és 23. között az olasz filmművészet egyik legjelentősebb rendezőjének három alkotását vetítik a budapesti Puskin Moziban. A közönség újra nagyvásznon élheti át Az édes élet, a 8 és ½, valamint az Amarcord című filmeket – hívta fel a figyelmet a Fidelio.
Az édes élet (1960) – május 2.
Federico Fellini Oscar-díjjal és a Cannes-i Filmfesztivál fődíjával elismert filmtörténeti klasszikusa digitálisan felújítva visszatér a mozikba! Az epizódszerű történetekből összeálló, erősen társadalomkritikus film főhőse Marcello, aki valaha komoly írói ambíciókkal érkezett Rómába, ám most egy harmadrangú bulvárlap munkatársa és a fényűző, cinikus társasági élet ismert figurája. Noha a hamis csillogású filmipar sztárjainak orgiáin, a letűnt arisztokrácia, az értékválságba került értelmiség, a szenzáció- és pénzhajhász tömegkommunikáció szánalmas vagy kegyetlen “szertartásain” egyaránt teljes erkölcsi és érzelmi kiüresedést tapasztal, végül mégis ennek a világnak adja el magát.
Nehéz ma elképzelni, hogy Fellini egyik legismertebb filmje, Az édes élet bemutatása idején mekkora botrányt kavart Olaszországban. A pápa nyilvánosan elítélte és obszcénnek nyilvánította a filmet, a Vatikán a betiltását követelte éppúgy, mint a polgári sajtó. Mindez az erőteljes társadalomkritikának köszönhető, amely áthatja a film minden kockáját: Az édes élet leleplezi a modern világ dekadenciáját, a sztárok és a médiaszereplők hatalmát, akik pár perc képernyőn töltött szereplés után ismertebbek az igazi művészeknél és értelmiségieknél. A feldúlt hangú kritikák ellenére – vagy éppen azért – a film óriási sikert aratott. Cannes-ban megkapta a Legjobb filmnek járó Arany Pálmát, később a Legjobb jelmez és díszlet Oscar-díját, világszerte kasszasiker lett, megdöntve az Elfújta a szél évtizedes nézettségi rekordját. Talán ez volt az első alkalom – Chaplint leszámítva – hogy egy rendezőből szupersztár válhatott. Címe fogalommá vált: a szépség, a szerelem, az elzüllés, a bomlás szimbólumává. A jelenet, amikor Anita Ekberg a Trevi kútban pancsol, a mai napig a filmtörténet egyik legikonikusabb képe.
8 és ½ (1963) – május 16.
Asanisimasa – ez a filmtörténet legismertebb értelmetlen szava. Valószínűleg ugyanúgy Federico Fellini egyik álmából származik, akár 8 és feledik filmjének egésze: nem csak a története, ami tulajdonképpen a 8 és ½ című film elkészültének története, hanem a figurái, képei, az atmoszférája is. Fellini analízisbe egy neves Jung-tanítványhoz járt, aki arra biztatta, hogy írja le az álmait. Ez a ma már hozzáférhető és kutatható álomlista lesz számos Fellini-film alapja. De leginkább a Casanováé és ezé a filmé. A film számos emlékezetes jelenete – Mastorianni ostorcsattogtatása, a dúskeblű trafikos nő, a haláltáncként is értelmezhető körtánc a film végén – szinte már levált a filmről, akárcsak ez a mágikusnak ható szó, a lélek szóból származtatható szó: Asanisimasa.
Amarcord (1973) – május 23.
Az Adriai-tenger partján fekvő kisvárosban él Titta, a nagyra nőtt kamasz. Miközben a harmincas évek Olaszországában egyre jobban tért hódít a fasizmus, a fiú a felnőtté válás megannyi problémájával küszködik. Az élet leginkább a kisváros utcáin zajlik, melyeken mindenki megfordul, aki él és mozog. Ott van a városka szexbombája, akiről minden férfi álmodik, az ügyvéd, az utcalány, a gigantikus mellű trafikosnő, a fagylaltos, a fasiszta pártvezér, mindenféle hóbortos emberek. Évszakok jönnek és mennek. A világhírű rendező önéletrajzi ihletésű filmje.
Részletek a Puskin Mozi honlapján.