“Vannak olyan színházrendezői pályák, amelyeken látványosan rajzolódnak ki bizonyos szakaszhatárok. A legtöbb esetben komplex, inkább utólag rögzíthető folyamatok alakítják, módosítják az alkotói törekvéseket; a váltásokban, változásokban éppúgy szerepe lehet a személyes érdeklődés változásának, az alkotói érés (rossz esetben kiürülés) folyamatának, művészi találkozásoknak, illetve elszakadásoknak (ideértve a társulathoz tartozást, illetve az attól való elszakadást is), az egzisztenciális körülmények módosulásának, de akár a csillagok kedvező vagy kedvezőtlen állásának is” -írja a Szinhaz.net oldalán Urbán Balázs kritikus.
“Az objektív körülmények indukálta változások kívülről persze jobban és egyértelműbben látszanak, mint az alkotói intenció szubjektív okokra visszavezethető változásai, így következményeik is pontosabban felfejthetőek. Igaz mindez Mohácsi János különleges jelentőségű rendezői pályájára is, amely bizonyos szempontból roppant egységes, következetes ívet rajzol ki. Azt értem ezalatt, hogy Mohácsi szinte már a pályakezdésekor kialakított egy markáns színházi nyelvet, amely persze sokat formálódott az évek folyamán, sajátos változatai alakultak ki, amelyek különböző előadástípusokat indukáltak, de maga a nyelv, illetve maguk a kialakított rendezői eljárások annyira egyediek és meghatározóak, hogy ezek mentén Mohácsi rendezései az alkotómódszert ismerők számára a színlap ismerete nélkül is pár perc megtekintése után egyértelműen beazonosíthatóak.” – teszi hozzá.
Urbán Balázs a lap oldalán arról ír, hogy a pályája első húsz-huszonöt évében alapvetően ugyanazzal a társulattal dolgozó rendező valóságos „színházi vándormadárrá” vált – ami fontos változásokat eredményezett.